2016.03.24.

Arról lesz itt szó, hogy a vakok hogyan érzik magukat a világban. Hogyan képzelik el a világot, és, hogy nekik mi a véleményük a hátrányosságukról.

Ahogy egy átlagos ember rájuk néz az utcán, rögtön megsajnálja, vagy úgy tekint rá, mintha más faj lenne. Kevesen vannak a világban, akik rögtön képesek elfogadni, és feldolgozni a témát. Ami érdekes, hogy ők teljesen máshogy tekintenek magukra. Tisztában vannak azzal, hogy különböznek a többségtől és, hogy másoknak könnyebb az életük, de megtanultak élni betegségükkel, és megpróbálják kihozni a legtöbbet belőle.

Akik vakon születnek, azok nem tudják, hogy mit veszítettek. Nem ismerik a színeket, a formákat, és sokkal több olyan fogalom van a fejükben, amit csak saját maguknak képzelnek el. Születésük óta így élnek, ezért nekik mondhatóan könnyebb megszokni ezt az életmódot. Egészen gyermekkoruk óta a vak „életet” tanulják, úgy ahogyan egy egészségen látó gyermek az iskolában, a saját életéhez szükséges módszereket.

Ezzel ellentétben azok, akik életük során veszítik el látásukat, különböző okok miatt, azoknak meg kell változtatni az egész életüket. Elképesztő trauma lehet hirtelen elveszíteni az első információforrásunkat. Többen depresszióba is esnek. De boldogan közlöm, hogy a legtöbben kiemelkedően viselik. Találkoztunk több olyan emberrel, akik később veszítették el a látásukat, és egy inspiráció őket hallgatni. Több életkedve van, mint egy átlagos egészséges embernek. Tudatában vannak annak, hogy mit veszítettek és azt megpróbálják felhasználni a továbbiakban.

Sokan csatlakoznak, segély szervezetkehez, és azon keresztül próbálnak segíteni másoknak, a saját tapasztalatuk után. Megbeszéléseken, érzékenyítő gyűléseken, programokon vesznek részt, és ők nem érzik, úgy mintha ez a munkájuk lenne. Örülnek, hogy más embereknek adhatnak reményt, és nem veszik figyelembe hátrányukat. Nem hagyják, hogy bármiben gátolja őket. Kitalálnak mindenre egy megoldást, és nem maradnak le semmiről. Ők a maguk módján teljes életet élnek. Bárcsak minden ember úgy gondolkodna, mint ezek a szenzációs emberek.

Plumpton Emma

Ahogy olyan sok másik fogyatékosságnak ennek is vannak fokozatai és fajtái a következőkben ezeket fogom ismertetni:

Kezdjük rögtön a legsúlyosabbal a teljes vaksággal. Ez a fajta vakság az amikor az ember ténylegesen nem lát semmit. Ezt nagyon sok dolog okozhatja többek között a cukorbetegség miatt kialakult szürkehályog.

A következő típus a Diadetikus retionopátia ez a bonyolult szó azt a fajta vakságot takarja amit a diadétesz  nevű betegség okozza ezen lehet javítani gyógyszerekkel és műtétekkel.

Ez után következzen a Makulatgeneráció néven létező vakságtípus ami az idősödés hatására alakul ki ennek a jele egy sárga folt a látótér közepén.

És végül a hályogok. Ezeknek több falytája is ismert de mi csak kettőt fogunk megemlíteni:

Az első a zöld hályog ami a szemen kialakuló nyomás hatására jön létre és zavarja a kép továbbítását az agy felé.

A második a hályog ami miatt ködös látás alakul ki.

A vakvezető kutyák a vakok és gyengénlátók segítőállatai. Általában labrador retrievereket tréningeznek erre a munkára, de régebben divatos volt a német juhász és golden retrieverek használata is. A kutyák pórázban és hámban dolgoznak. A hám két oldalán fehér körben vörös kereszt látható. háta fölött fém ív nyúlik át az egyik oldalról a másikra, amibe a vezetett személy kapaszkodhat, jobban érezheti az irányváltásokat. Nagyon fontos, hogy a kutyát munkája közben semmilyen körülmények között sem szabad etetni, és simogatni is csak engedéllyel lehet.

A megfelelő kutyák kiválasztása kedvező esetben már az alomban elkezdődik,  de legkésőbb másfél éves korában kezdik el képezni. Először azt vizsgálják meg, hogy különböző szituációkra, zajokra hogyan reagálnak. Ha ezeken megfelelt, állatorvosi szűrést végeznek, és ha egészségi állapota alapján alkalmas, akkor fegyelmezettségi feladatokra tanítják, és ezután kezdődhet a kb. 6 hónapos vakvezető tréning. A tréning után és közben különböző vizsgákat kell teljesítenie. Ezután kezdődik az átadó tréning, mikor jövendőbeli vak vagy gyengénlátó gazdájával együtt dolgoznak és együtt élnek heteken keresztül. A tréninget közlekedésbiztonsági vizsga zárja véglegesen, és onnantól véglegesen együtt él kutya és gazdája. 

A kutyákat azonban nem lehet csak úgy megkapni. A vakok ezeket a segítőkész állatokat rászorultság, elhatározás alapján igényelhetik, ha úgy érzik, erre van szükségük. Igénylésüket egy adatlapon kell elküldeni az adott szervezethez, ahol egy szakbizottság bírálja el, hogy igényük jogos-e. Ha igen, akkor a vakot behívják a kutyával ismerkedni, és elkezdik a tréninget. Csak hetek múltával véglegesítik az engedélyt, miután közösen elvégezték a legutolsó vizsgát.  Ezután félévenként egészségi felméréseket készítenek, hogy megnézzék, rendesen foglalkoznak a kutyával, és léte nincs veszélyben. Ha a kutyát rossz állapotban találják, a kiképzők vagy a szervezet visszaigényelhetik az állatot. Miután nyugdíjazzák a kutyát, sokszor vak társánál marad.

Témahét

2016.03.22.

Ezen a keddi napon a Vakok Intézetébe látogattunk el. Nem teljesen olyan volt ez a program, mint amilyenre számítottam...
Elsőként egy vak férfival beszélgettünk, aki tisztázta az alapfogalmakat, és bevezette ezt az egész témát. Különböző játékok segítségével próbáltuk elképzelni, hogy mégis milyen lehet vakként élni. Sok olyan dolgot mesélt, amik eddig eszembe se jutottak. Pl. Hogy probléma lehet látássérültként megkülönböztetni a samponos és a tusfürdős dobozt fürdésnél.

Délután átmentünk a Millenárisra megnézni a Láthatatlan kiállítást. Én már itt egyszer voltam egy éve, úgyhogy ez nem volt teljesen új élmény.
Benn a teljes sötétségben nagyon nehezen boldogultam, és végig azon járt az eszem, hogy mégis milyen lehet ez a szoba megvilágítva, és hogy mégis hogyan nézhet ki ez a kanapé, vagy ez az asztal a fényben. A nap végére azon gondolkodtam, hogy mennyi erő és kitartás kell ahhoz, hogy valaki ne adja fel. Hogy valaki így éljen. Én valószínűleg nem lennek képes rá.

2016.03.23.

Ma délelőtt a Főkefe gyárban voltunk, ahol mindenféle fogyatékossággal rendelkező embereket foglalkoztatnak.
Elborzadtam. Nem értem azt, hogy valaki hogy lehet képes arra, hogy egész életében seprűket készítsen minden nap a porban 6-7 órában. Hogy szerethet valaki ott dolgozni?
Tisztelem ezeket az embereket. Felnézek rájuk, amiért még hisznek valamiben.
Mikor rájuk néztem nem kiégett, megkeseredett arcokat láttam, és ez reményt ad.

A VGYSE nekem egy kicsit száraz volt. Bár nagyon sokáig meséltek nekünk erről az egyesületről, mégse láttam tisztán a lényeget (Talán elveszett a túl sok információ között.). Valami hiányzott.

Írta: Bek-Balla Lili

2016. március 21.

Millenáris-A láthatatlan kiállítás

A témahetünk első délutánján ellátogattunk a Millenáris parki láthatatlan kiállítást megnézni. Szerintem érdemes kiemelni ezt az állomást a témahetünkből, mert véleményem szerint ez volt az a "feladat", ami közben legnagyobb betekintést nyerhettünk egy vak életébe.

A kiállítás hat különböző szobából állt. A szobákban teljesen sötét volt és különböző helyszíneknek voltak berendezve, mint például családi lakás, vadászház, erdő, szobormúzeum, buszmegálló, és egy bár. Egy vak férfi, Feri vezetett minket körben a kiállításon. Nagyon otthonosan mozgott mindegyik szobában. Nyilván előtte kismilliószor járta végig a szobákat, de akkor is hihetetlen volt, hogy semminek sem ment neki és az akadályokat gond nélkül kerülgette. Tanultuk, hogy egy vak személynek a látása helyett nagyon sokszor az emlékezetére kell hagyatkoznia. A látásunk, az információ szerzés 70-80 %-át teszi ki. A látás sérülteknek ezt kell helyettesíteniük a többi négy érzékszervükkel, plusz még a jó memóriájukkal.

A kiállítás közben rengetegszer elvesztettem az egyensúlyom, de ami engem nagyon megdöbbentett, az az volt, hogy a tájékozódásom teljesen elveszett. Vegyük például az utcát. Amikor beléptem, rögtön megtapintottam egy zöldségest, majd léptem öt lépést és már fogalmam sem volt, hogy merre nézek, és hogy merre lehet a zöldséges stand.

Nekem talán a legmegrázóbb érzés volt, mikor az ötödik szobánál már nagyon vágytam rá, hogy kimenjek a fényre, mert már elegem volt a teljes sötétségből és látni szerettem volna. Ezen kívül rendkívül furdalta az oldalam a kíváncsiság, hogy hogyan nézhet ki Feri, mert vele csak bent a sötét szobában találkoztunk. Aztán belegondoltam, hogy Feri sohasem fog kimenni a világosságba. Ezen felül soha egy ember arcát sem fogja megismerni a szemével, akármilyen kíváncsi is a vendégei arcára, kinézetére.

Így telt a mi csoportunknak az első délutánja a láthatatlan kiállításban.

A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete 2004-ben alakult.

              "Mi, a VGYKE látássérült és látó szakemberei elhivatottságból, érintettségből, és azért, hogy a látássérültség ne jelentsen akadályt, figyelemmel a társadalomban jelentkező szükségletekre és igényekre, a látássérült személyek számára segítő szolgáltatást tartunk fenn, kezdeményezzük, támogatjuk és szervezzük ezen személyek öntevékeny egyesüléseit és társadalmi integrációra való képessé válását, továbbá képviseljük és érvényesítjük érdekeiket, valamint a látássérültség kapcsán információt nyújtunk illetve érzékenyítő programokat szervezünk a Közép-Magyarországi régióban mindenkinek, aki igényli és elfogadja tőlünk."- olvashatjuk a http://www.vgyke.com/a-szervezet/ oldalon

           Szerintem ez a leírás nagyon rendesen elmagyarázza, hogy akik ehhez a szervezethez tartoznak milyen célt szolgálnak. A szervezet próbál szolgáltatásokat nyújtani azoknak akik kiváltják a tagságot ami 1500.- egy évre.    Az, hogy ilyen kevesen léptek be a szervezetbe azzal magyarázható, hogy nem tudnak róla az emberek. Megszámolhatjuk a két kezünkön, hogy hány ilyen szervezetnek a hirdetését látjuk egy nap akár a tv-ben akár az utcán.

          A szervezet minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy segítse a látássérülteket. Ahhoz, hogy valaki beléphessen egy úgynevezett 40%-os orvosi látássérülése kell, hogy legyen. Ez a szociális szervezet fenntart egy láthatár nevű boltot ahol olyan termékeket árulnak amiket a látók és a látássérültek is tudnak használni. Ezek a tárgyak nagyon praktikusak és könnyen használhatóak. A mentőszülő hálózatban a gyerekeknek már a születésétől fogva próbálnak segítséget nyújtani, hogy meg tudják szokni az életet.

           A weboldalukon a http://www.vgyke.com/ oldalon nagyon pontosan és részletesen lehet további információt találni a szervezet működéséről. Én nagyon élveztem a beszélgetést amin pár napja voltam. Abigél aki nekünk tartott egy kötetlen beszélgetést, elképesztően lelkesnek tűnt és nagyon lehetett rajta látni, hogy nagyon szereti a munkáját.

Nagyon tanulságos és érdekes volt az elmúlt hét. Én nagyon sok új dolgot megtudtam a látássérültek életével kapcsolatban.

A vakoknak nagyon nehéz munkát találniuk valószínűleg azért mert a vakokat és bármely más fogyatékkal élőt az emberek gyerekként kezelnek pedig nem kéne mert ugyan szerintem vannak olyan fogyatékkal élők akiket gyerekként kell kezelni de a legtöbbjük ugyanolyan ember mint bárki más csak mondjuk nem tud járni.

Több olyan cég és egyesület van ami vakokat vagy egyéb fogyatékkal élőket foglalkoztat. Ilyen például a Főkefe vagy a VGYKE.

Főkefe

23-án a Főkefébe mentünk, egy másik csoporttal akik a mozgáskorlátozottakkal foglalkoztak. Engem nagyon meglepett hogy egy másik csoport is jött velünk de igazából nem zavart. A Főkefe egy gyár ami megváltozott munkaképességűeket foglalkoztat. A főkefében a vakok dossziékat hajtogatnak illetve ajándékzacskókat ragasztanak napi négy órában minimálbérért. Azt vettük észre, hogy nagyon szívesen és vidáman dolgoznak szerintem azért mert örülnek hogy van munkájuk.

Az idegenvezetőnk nekem nem volt szimpatikus mert úgy mutatta be a helyszíneket, hogy nekem olyan érzésem támadt megveti, lenézi az ott dolgozó embereket és nem is akar ott dolgozni. Eltekintve ettől a kellemetlen tényezőtől és attól hogy alig hallottam amit mondott, mert akkora volt a zaj, nagyon tetszett a gyár és nagyon érdekesnek találtam, hogy hogyan lehet fogyatékosként dolgozni.